Kodolányi János : Fekete sátor (Magvető Könyvtár) - I. kiadás

Részlet:
Karacs bizalmatlanul nézegette a közelgő lovast. Sátra előtt ülve összehajtott lábszárán, mint valami fekete bálvány meredt a hömpölygő Duna párás csíkjára, a túlnan zöldelő erdőkre s a balfelől lankásan emelkedő s a látóhatárt magasan bezáró hegységre. A Nap már nyugovóra hajlott, de Karacs apró, ferde szeme élesen elválasztotta a tájból a fáradt lovast. Kucsmájáról, vállán fityegő farkasbőréről és fehér, bő gatyájáról, de leginkább a lováról azonnal látta, hogy idegen. Ehhez képest bizalmatlanul nézte s megtapogatta a rövid csizmaszárba dugott kést.
Egy csapat fehér kutya vadul rontott az idegenre.
Akármilyen lassan közeledett is a fáradt lovas, csakhamar odaért Karacs sátra elé. Néhány lépésre tőle megállt s tisztelettel a homlokához emelte a kezét.
Karacs hasonlóképpen cselekedett. Ám azért nem kelt fel ültéből.

Megkímélt állapot.