Kategória:
Feladás dátuma:
jan 3., 17:31Megkímélt, nagyon szép állapotban van.
Vajkai Aurél nevét először volt professzoromtól Gunda Bélától hallottam, aki rendkívül nagyra becsülte munkásságát. Személyesen 1968-ban, II. éves egyetemi hallgatóként Debrecenben, a Kárpát-medencei pásztorkodás konferencián találkoztam vele, ahol K. Kovács Lászlóval való baráti évődésük örökre emlékezetessé tette nekünk, akkori egyetemi hallgatóknak ezt a rendezvényt. Vajkai Aurél számunkra élő legendává vált, akiért többen is szerettünk volna veszprémi muzeológusok lenni.
1903 május 14-én Kolozsvárott született, azonban a város csupán születési helye maradt, mert Kassán nevelkedett és itt nyílt ki értelme, csodálkozott rá a világra, amely képességét késő öregségéig megőrizte. Az elemi iskolát követően a kassai Premontrei Gimnáziumban tanult, ahol egyik tanára, Sztraka Antal buzdítására kezdett 13 esztendős korától kirándulni. "így bekerültem a kóborlásba, mászkálásba" - emlékezett vissza egy 1986-ban történt beszélgetésünk alkalmával. Nyughatatlan természetű gyermekként és ifjúként ez a tevékenység nyitotta rá szemét a természetre és a településeken élő emberekre. Gyermekként vált szenvedélyévé a fényképészet is. Már 12 esztendősen remek megfigyelőként ...