Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
szept 2., 11:34A görög ABC utolsó betűje, amely a tökéletességet szimbolizálja.
A céget Luis Brand alapította 1848-ban La-Chaux-de-Fondsban. A cég állandó fejlesztéseket eszközöl óraművein, nagyon innovatív gyártó. Az 1900-as évek elejétől, konkrétan a Párizsi világkiállítástól szinte minden lehetséges szakmai eseményen kiváló helyezést és közönségsikert értek el óráik. Nagy büszkeség számukra az 1936-os pontossági rekord, amelyet a Key-Teddington obszervatórium hitelesített, 100 pontból az Omegának 97,8 pontot sikerült elérnie. Büszkeséggel tölti el a céget, hogy nem kevesebb, mint 21 olimpián vett részt, mint hivatalos időmérő. Itt is - hűen az Omega hagyományaihoz - sok újítást vezetett be, ezek közül a legjelentősebb, hogy 1953-ban a Helsinki olimpián először mért elektronikus módon; még ebben az évben ki is tüntették a sportban való részvétele és technikai újításai miatt. De az Omega nemcsak a sportban vívott ki magának elismerést, hanem az űrkutatásban is nagy segítséget nyújtott a NASA-nak. 1965-ben a NASA hivatalos órájának a Speedmastert választotta, és négy évvel később, 1969-ben, Neil Armstrong karján is egy ilyen Speedmaster mérte az időt. Napjainkban sem pihenhet egy ilyen gyártó, gondoljunk csak az 1994-ben kiadott szépségre, a központi tourbillonnal ellátott Deville modellre, vagy a legújabb fejlesztésre - amely szintén a Deville családot támogatja -, a co-axialis gátszerkezetre, amely a feltaláló, George Daniels szerint a jövőbe vezeti a mechanikus órákat.
Gyűjteményből kihagyhatatlan de hordásra is kiváló szép patinás nagyméretű Omega óra 1912-ből szép bőrszíjjal.
Ritka kihagyhatatlan gyűjtői darab!
Mérete :48 mm korona nélkül.
Szép egységesen patinás számlap szép mutatókkal.Szép drófüles zsanéros porvédes jelzett tok .Hozzá szép bőrszíj.A képek magukért beszélnek.Működik Mérete : 48mm korona nélkül.
Pontosság, járástartalék, megbízhatoság nem vizsgált, így erre garanciát nem tudok vállalni, ha az óra nem működik arra külön a leírásban felhívom a figyelmét.
Jó licitálást, kérem tekintse meg egyéb termékeimet is, a ";felhasználó további termékei"; -re kattintva!
Posta:Elsőbbségi ajánlva bubis borítékban gondosan csomagolva.De tudom Foxpost vagy MPL automatába is postázni.Foxpost automata 1500ft MPL házig csomag 2300ft MPL automata 1300ft.Postán maradó csomag 1500ft.