Székely László Tanár Úr díszlettervező Festmény + Könyv Díszletterv

38 000

Ft

Feladás dátuma:

dec 14., 20:04

Tulajdonságok

Állapot:
Használt
Típus:
festmény

Leírás

Székely László Tanár Úr díszlettervező Festmény + Könyv Díszlettervek

Székely László díszlettervező és díszletfestö aqvarell és pasztell .Kerettel 40 x 32 ,keret nélkül 30 x 22
Székely László (díszlettervező)
Székely László (Budapest, 1932. október 2. ) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar díszlettervező, a Budapesti Katona József Színház és a Budapesti Kamaraszínház alapító tagja.
Életpályája
Oláh Gusztáv mentorálásával 1950-ben sikeres felvételi vizsgát tett az Iparművészeti Főiskolán. 1953-ban azonban származása miatt eltávolították. Csak 1959-ben miután Hincz Gyula festőművész, rektor segítségével rehabilitálták sikerült folytatnia tanulmányait, amelyeket 1960-ban, közel harmincévesen fejezett be. Első szerződése Egerbe szólította, majd Vaszy Viktor és Komor István invitálására 1965-ben Szeged következett, ahol a kőszínházi előadások mellett a szabadtéri játékok produkcióinak díszleteit is tervezhette. Hat év után Szolnok volt a következő állomás. 1978-ban követte Székely Gábort a Nemzeti Színházba, ugyanígy tett a Katona alakulásakor is. 1990-ben visszatért a Nemzetibe, majd 1991-ben a Budapesti Kamaraszínház alapító tagja lett. Szerződésben vagy vendégként díszleteivel találkozhatunk Békéscsabán, Sopronban és újra Szolnokon és Egerben.
A hetvenes évek végén a Képzőművészeti Főiskolán induló díszlet- és jelmeztervező tanszék tanára, később tanszékvezetője lett.
Alkotásaiból több alkalommal rendeztek kiállítást.

Székely László alkotói tehetségét, felülmúlhatatlan munkabírását, mindig megújulni képes kreatív gondolatait a színházi szakma és a kritika sohasem vitatta. Székely Lászlót kivételes élet-igenlése, a rajzolás és tervezés iránti szenvedélye, az újjászületés, játéktér-teremtés iránti olthatatlan szomja teszi azzá, ami. Mestere a tér teremtésének és újra felfedezésének, kivételes rajztudás és művészeti ismeret találkozik munkáiban, egy-egy meghatározó teátrumi élmény kapcsán.
Székel László színpadterve a Három nővér c. előadáshoz
Tervezői pályája kezdeteinek, szolnoki éveinek és a Katona József Színház előadásaihoz tervezett díszletképeit az OSZMI szcenikai gyűjteménye őrzi és dolgozza fel. Az OSZMI rendezésében 1991-ben és 1995-ben létrejött Prágai Quadriennálé társkurátora volt Szegő György építésszel. 1991-ben díszlettervezéseit bemutató tárlatát a prágai Magyar Intézetben rendezte meg a Színházi Intézet.

2014-ben, pályája összegzéseként, akadémiai székfoglalójának laudációjára Bodolay Géza rendezőt kérték fel, aki jelenleg a PIM-OSZMI tagintézményi igazgatója.

Székely László, felsőfokú tanulmányait 1953-ban kezdte meg a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Mestere Varga Mátyás, a Szegedi Szabadtéri Játékok alapító tagja, valamint Oláh Gusztáv, a Magyar Állami Operaház vezető díszlettervezője voltak. Két évvel később eltávolították a főiskoláról, így 1959-ig volt műszaki rajzoló, rajztanár és rajz szakkör vezető is.

1959-ben rehabilitálták, Hincz Gyula festő- és grafikusművész, az Iparművészeti Főiskola rektorának engedélyével ismét felsőfokú tanulmányokat folytathatott. 1960-ban diplomázott mint díszlettervező, látványtervező iparművész.

Magát inkább a színpadi tér tervezőjének tekinti, ami jóval több, szimbolikus tartalmat takar, mint csupán a díszletek tervezése, létrehozója. A drámát és a színpadi teret kívánja megtölteni tervezői gondolattal és tartalommal, hol fényekkel, hol díszlet-elemekkel, hol hangulatokkal és drapériákkal, fém és fa szerkezetekkel az előadás, a rendező és a tervező közös koncepciója alapján.

Munkája alap pillére: a darab mondanivalója, tartalma és a tervezői, rendezői asszociációk összhangja! Gyakran hangoztatott és tanított esszenciája munkájának, miszerint a tervezés nem lehet öncélú, mert hiába szép, ha nem funkcionális.

Pályaképének bemutatását az adott keretek között, májusban folytatjuk! Munkásságát feldolgozó képes kötete elérhető könyvtárunkban, mely az OSZMI, az NKA és a színházak támogatásával jöhetett létre. Jelenleg az MMA színházművészeti tagozatának rendes tagja, akadémikusa.

Hirdetés azonosító: 152122193

Kapcsolatfelvétel a Hirdetővel


Magánszemély

Utoljára aktív: 8 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat!

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy!

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn