Kategória:
Feladás dátuma:
szept 14., 08:52Vincze Gábor (szerk.) - Visszatér a Délvidék
Magyar-délszláv viszony és a visszacsatolás
Hetven évvel ezelőtt, 1941 áprilisában foglalta vissza honvédségünk az 1918. november elején megszállt, majd a trianoni diktátum által elcsatolt Bácskát, valamint a Drávaszöget, Muraközt és Muramelléket összefoglaló nevén a Délvidéket. Tanulmánykötetünkkel ennek az eseménynek szeretnénk emléket állítani.
A Délvidék visszaszerzése az 1989 előtti évtizedekben ugyanúgy a kényes kérdések közé tartozott, mint a két bécsi döntés története. A témával kapcsolatban alig jelentek meg publikációk azok is a rendszer jellegéből adódóan kellőképpen pártos szemléletűek voltak, elítélték a budapesti vezetés lépését, azt, hogy átengedte a Wehrmacht csapatait az országon, illetve hogy részt vett Jugoszlávia szétzúzásában.
Az utóbbi húsz évben örvendetesen megszaporodtak a fenti témával foglalkozó munkák. A délvidéki magyarság 1918 és 1941 közötti helyzetéről fontos forráskiadványok, tanulmányok jelentek meg. A korábbi diplomáciatörténeti ismereteink kibővültek, jelentős hadtörténeti munkák láttak napvilágot, és azon történészekhez, akik már 1989 előtt is foglalkoztak a 20. századi magyarszerb/jugoszláv kapcsolatokkal, újak csatlakoztak. Az is megfigyelhető, hogy az utóbbi időben egyesek a korábbiaktól eltérő szemlélettel közelítik meg a kérdést. Ráadásul kibővült a történészek tábora a geográfusokkal, akik új nézőpontból foglalkoznak a témával.
Kötetünket igyekeztünk úgy összeállítani, hogy minél sokoldalúbban mutathassuk be a Délvidék visszatérésének körülményeit, annak rövid távú hatását, illetve tágabban a szerbmagyar kapcsolatok egyes aspektusait. Ennek megfelelően olvasható kisebbség-, politika- és diplomáciatörténeti tanulmány, egy-egy hadtörténész és geográfus dolgozata, a 20. századi történelmünk kérdéseivel foglalkozó ismert publicista írásai, valamint korabeli visszaemlékezés a bevonulásra.