Theodore Dreiser: Carrie drágám

350

Ft

Feladás dátuma:

szept 30., 12:08

Tulajdonságok

Állapot:
alig használt

Típus:
Regény

Borító:
Keménytáblás
Nyelv:
Magyar

Leírás

Eladó a képen látható,1971-ben megjelent könyv.

Ez a híres regény, amelyet kiadója 1900-ban nem merte forgalomba bocsátani állítólagos erkölcstelensége miatt, különös karriertörténet. Hősnője, Carrie Meeber a falusi élet sötétségéből, nyomorúságából emelkedik ki lassan, kitartóan, hogy a végén mint a zenés színpadok sztárja sikert, anyagi jólétet mondhasson magáénak, boldogságot, elégedettséget azonban nem, helyette csak üres lélektelen magányt.
Dreiser (1871-1945) a kitartott nő és barátai történetében a nemiségnek a szellemi ember életében betöltött szerepét vizsgálta, első ízben a modern angol nyelvű irodalomban. Anélkül tette ezt, hogy egyetlen erotikus jelenetet leírt volna, de anélkül is, hogy akár szavakban, akár az események irányításával a hagyományos polgári erkölcsi szabályok vagy a "költői igazságszolgáltatás szellemében állást foglalt volna, vagyis megbüntette volna Carrie-t Ezért kellett az angol-amerikai realista regény nagy határkövének, ennek a gyengéd szeretettel fogant, nagy költői erővel megírt, ma is eleven műalkotásoknak további tizenkét évig várnia amíg valóban az olvasók kezébe kerülhetett."

Az ár postaköltséget nem tartalmaz illetve személyesen átvehető!

Szállítási módok:Postai csomag,Packeta átvevőhelyek,MPL,GLS,Easybox vagy Foxpost automata,futár(GLS),előreutalást követően.

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 150570688

Kapcsolatfelvétel a Hirdetővel


Magánszemély

Utoljára aktív: 5 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat!

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy!

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn