Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
dec 15., 17:35Vitalon Etalon 2002 -nagy alakú, olvasatlan
200 év receptgyűjteményét tartja kezében a kedves olvasó, ugyan nem szokványos módon, mert megtalálhatja benne halászléfővárosának, Bajának rövid történeti áttekintését is, és a halfogás gyönyörűségeit, szokásait, néprajzi összegezését is, de ez semmit nem von le, csak hozzátesz a könyv értékéhez. Mindezekkel szeretnék hálát, tiszteletet és valóságos, őszinte elismerést érezve köszönetet mondani mindazoknak, akiknek fáradhatatlan munkájával, a hagyományokhoz való kitartó ragaszkodással, anyagi támogatással, vagy csupán a kíváncsi érdeklődők tömegének izgató kíváncsiságának éltető erejével, évről évre újjászületik a Bajai Népünnepély mindannyiunk számára, ahol átszellemülve egy boldog, önfeledt nyári napon összeölelkezik hetvenezer ember lelke, hogy átérezze a természet, az őserő, a hagyomány és a szeretet rendkívüli állapotát. Szövetség ez! A hely szellemének, az ősök dicsőségének, az élők forgatagának szövetsége. Ez a könyv egyben meghívó is az elkövetkezendő évekre, július második szombatjára hogy az áldozati kehely szimbóluma a bogrács, az élet és feltámadás jelképe a hal, a szellemiség hordozója a víz és a bor, az égiekhez vezető tűz, és a Földanya ölelésében a Nap alatt együtt legyen a nemzet. Szertartás egy áldozati helyen, melyen ha egyszer részt veszel, Tied marad örökre, bárhová mész is.
Személyes átvétel, posta, foxpost, packeta ...