Magyar teniszlexikon - Árvay Sándor könyv

Bővebb ismertető
Szubjektív szavak a szerzőtől Amikor annak idején a debreceni nagyerdei pályák környékén először a tenisz közelébe vetődtem, valami különös érzés kerített hatalmába. Gyerekként akkor nem tudtam megfogalmazni, csak jóval később jöttem rá, hogy ez a játék - azok számára, akik igazán szeretik - jóval több, mint egy tökéletesen végrehajtott alapütés, egy sikeres szerva, egy kiszenvedett edzés, egy megnyert mérkőzés. A tenisz: életforma. Egy olyan világ, melyhez ezernyi szállal kötődsz, s mely akkor tárulkozik ki igazán előtted, ha te is szélesre nyitod a kapukat. Ha edzés után nem rohansz azonnal, hanem hagysz magadnak időt egy sörre, egy üdítőre, arra, hogy a társakkal beszélgess, ha kíváncsi vagy a téged körülvevőkre, az ő életükre, a játék múltjára, a szabályok történetére, ha vannak közös örömök, bánatok, kínlódással eltelt órák, ha van időd meghallgatni az elődök meséit, ha figyelsz a részletekre, ha tanulsz a múltból. Talán sokan lesajnálnak, de vállalom az ódivatúságot: ha ismered és szereted ütődet, ha tudod, miként, miből s hogyan készül, ha barátodnak, munkatársadnak tartod, nem pedig élettelen sporteszköznek, vélhetően eldobni, eltörni sem igen akarod. A tenisz a kultúra része. A tárgyi és viselkedéskultúráé egyaránt. De csak akkor, ha magunk is így akarjuk. Álltam a népligeti tenisztelepen a sportág egyik legnagyobb hazai egyéniségének emléket állító szobor mellett, s hallgattam, amint meccsükre várakozóban két tenisztinédzser azon tanakodik, vajon ki is ez a Gulyás István. Sokan vagyunk hibásak abban, hogy egy ilyen kérdés egyáltalán megfogalmazódhat. Szülők, edzők, klubvezetők, újságírók - mindenki, aki a tenisz közelében él, ám mégsem érzi szükségesnek, hogy többet adjon a sportággal kapcsolatba kerülőnek annál, mint hogy családi taxisként edzésre furikázza a gyermeket, vagy trénerként letudja a kötelezőt, mert a mindennapi együttlétek során, edzés után, utazáskor már fáradt ahhoz, hogy a háttérről, a sportnak erről az érdekes világáról is meséljen. Ekkor döntöttem úgy, hogy a magam kis lépését megteszem abba az irányba, hogy hasonló szobrok, képek láttán, régi történetek hallatán ne kerekre nyílt, csodálkozó szemek fogadják az információt. Azt gondoltam, fontos, ha tudunk egymásról, ha ismerjük és megbecsüljük értékeinket, ha a Roland Garros említésekor nemcsak a mai külföldi hősök jutnak eszünkbe, hanem azok a magyarok is, akik egykoron szintén történelmet írtak a párizsi salakon.