Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
nov 17., 20:53Chuck Wendig Star Wars Utóhatás trilógia egyben
Star Wars: Utóhatás
A Császár halott, a második Halálcsillag elpusztult és a Birodalom romokban hever. Azonban a Felkelők Szövetségének amit most már Új Köztársaságnak neveznek még nem sikerült teljesen felmorzsolnia a hadurak frakcióira szakadt Birodalmat.
A Peremvidék egyik eldugott zugában, az Akiva bolygó fölött csillagrombolók gyülekeznek. A közelgő veszélyről csak Wedge Antilles kapitány szerez tudomást, ő azonban fogságba esik. Norra Wexley, az egykori felkelő pilóta az egyetlen, akihez elér segélykérő üzenete. Azt azonban ő sem tudja, hogy milyen közel van az ellenség, és mekkora veszedelem fenyegeti őt és bajtársait. Mert a Birodalom leghatalmasabb, életben maradt hadura elérkezettnek látja az időt, hogy visszaszerezze mindazt, ami jog szerint őt illeti, és egy új háború lépéseit megtárgyalni érkezik az Akivára.
Csakhogy a birodalmiak nem számolnak Norrával, és új szövetségeseivel technikai zseni fiával, egy zabrak fejvadásszal, és egy meghasonlott birodalmi renegáttal , akik elszánták magukat, hogy megtesznek bármit, hogy egyszer s mindenkorra véget vessenek a Birodalom rémuralmának.
Star Wars: Utóhatás - Adósság
Az Utóhatás trilógia 2. része
A Császár halott. A birodalmi erők egyik csatát a másik után vesztik el, s az Új Köztársaság felemelkedésével egyre többen érezik úgy, hogy a remény visszaköltözött a galaxisba. Han Solo számára pedig ez azt jelenti, hogy végre elérkezett az ideje, hogy törlessze régi adósságát, és segítsen Csubakkának felszabadítani a vukik szülővilágát, a Kashyyykot.
Eközben Norra Wexley és társai a galaxis egyik végétől a másikig hajszolják Rae Sloane admirálist és a megmaradt birodalmi vezérkart. Annak ellenére, hogy egyre több birodalmit sikerül kézre keríteniük, Sloane mindig kicsúszik a kezük közül, s Norra már attól tart, hogy az admirálisnak sikerül valamiféle megoldást találni, hogy megóvja a Birodalmat a teljes széthullástól.
Az admirális utáni vadászatnak akkor szakad vége, mikor maga Leia Organa hercegnő kéri föl Norrát és társait egy kényes feladat elvégzésére. Ugyanis a Kashyyyk felszabadítására tett kísérlet Hant, Csubakkát, és egy csapat csempészt is életveszélybe sodort. A vuki fogságba esett, Han pedig eltűnt.
Norra és csapata azonnal a Millennium Falcon felkutatására indul, s igyekeznek minden eshetőségre felkészülni. Arra azonban, ami ezen az úton vár rájuk, senki és semmi nem készítheti fel őket.
Star Wars: Utóhatás - A Birodalom vége
Közeleg a Birodalom és az Új Köztársaság utolsó nagy ütközete...
Az endori csata megtörte a Birodalom hatalmát, erőinek maradéka szétszóródott a galaxisban. Ám a felkelőknek a győzelmet követő hónapokban sincs könnyű dolguk: birodalmi túlélők szörnyű csapást mérnek a most születő Új Köztársaságra, ezért az új demokrácia vezetői kénytelenek még nagyobb erőkkel keresni a rejtőzködő ellenséget.
Az aljas támadásban játszott szerepéért hajtóvadászat indul Rae Sloane admirális ellen, amit Leia hercegnő kérésére Norra Wexley, a volt felkelő pilóta vezet. De Norrát nem csak az Új Köztársaság iránti lojalitás hajtja. A férje nemrég a gonosz merénylet egyik gyilkos bábja lett, és ezért legalább annyira szeretne bosszút állni, mint igazságot szolgáltatni.
Ugyanakkor maga Sloane is dühödt hajszába kezd: az álnok Gallius Raxot üldözi, egészen a sivár Jakku bolygóig. Rax, az Új Köztársaságra mért csapás kitervelője volt az, aki elvezette a Birodalmat ehhez a meghatározó pillanathoz. A ravasz stratéga összegyűjti a Birodalom hadigépezetének maradványait, hogy végrehajtsa a néhai Palpatine császár utolsó tervét...
Mialatt a birodalmi flotta a Jakku körül kering, köztársasági vadászgépek tartanak a bolygó felé, hogy befejezzék azt, amit az Endornál elkezdtek. Norra és társai pedig egyenesen beleszáguldnak egy eget-földet felperzselő, apokaliptikus ütközetbe egy csatába, amely egyszer s mindenkorra meghatározza a galaxis lakóinak jövőjét.