Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaHenry Rider Haggard: A sárga isten
(Mair-RTV 1989)
Jeekie mély hangja suttogásba veszett, elhallgatott. Csend támadt a szobában, a gondolatokban megjelent a kísérteties víz látványa, amelyben a nagy Sárga isten úszkál, és amelybe a holdvilág sápadt fényénél egy őrjöngő beleveti magát, míg szépséges boszorkány felesége, aki új lelkekre éhezik, ott ül a part szélén, és kacag
Bár a néger beszédében sok volt a hihetetlen, mégis mesterien beszélt, úgyhogy a hallgatóság megértette, hogy csak azt mondta el, amiben maga is hisz, amit maga is látott, és hogy a visszaemlékezéstől maga is megborzongott. Megborzongtak ők is.
Henry Rider Haggard: Cleopatra
(Mair-RTV 1989)
Haggard történelmi regénye a Ptolemaioszok korában játszódik az ősi Egyiptom földjén. Harmachist, egy igen régi vérvonal utolsó örökösét Cleopatra elleni összeesküvéssel vádolják, hogy kiűzze a római megszállókat, és visszaállítsa Egyiptom hajdanvolt ragyogását
A szerzőről: Henry Rider Haggard (1856-1925) korának híres brit írója, aki gyarmati tisztviselőként a gondjára bízott területeken nyitott szemmel és füllel járt. Hatott rá a dél-afrikai táj, a nép, a folklór és történelem. Az elsüllyedt világok témájának megteremtője, de nem idegen tőle az "Indiana Jones" stílusú misztikus-titokzatos kalandos történetvezetés, a halhatatlanság és az igazi öröklét gondolata sem.
2 db könyv: 1400 Ft
Személyes átadás-átvétel
Kérem hívjon fel!
(Tekintse meg a többi hirdetésemet is!)