Pótszigorlat Szépfalusi István

A Rákosi-korszakban, 1955-ben vagyunk. Szigorlatra készülök. Diákéveim utolsó heteire emlékezem. Egy tárgyból elbuktan (69-106. lpk.). Vérteskethelyre, egy eldugott dunántúli kisközségbe helyeznek kisegítő, nyári szolgálatra. Az alig 220 hivőt számláló magyar parasztgyülekezet és annak szórványai (Bakonysárkány, Császár, Felsődobos) feldúlt méhkashoz hasonló. Hat hét leforgása alatt be akarják hajtani a kethelyieket a közösbe. Ez a terv. Kihallgatnak, megfenyegetnek. Pótszigorlatom sikeres letétele után egyházam kinevez a község evangélikus segédlelkészének. Kinevezésem hatálybalépésének éjszakáján el kell hagynom a falut, mert az Állami Egyházügyi Hivatal ügybuzgó megyei főelőadója kiutasított a faluból, pontosabban, az egyik helyi bibliás tsz-asszony szavaival: "a gonosz tekintetű ember..." elmart. A nyomásnak enged az egyház, a püspök hivatal nem nyújt segítséget, sőt hazugságra bíztat. Nem hazudok a népnek. A megéltek a könyv főrésze (107-343. lpk.). Felismerhető Illyés Egy mondatának egyik szereplője: az egyház. Az államhatalon végül engedélyezi lelkésszé avatásomat. Azután édesanyámmal kivándoroltam Bécsbe. Megérkeztem a szülői házba (344-365. lpk.). Bécsbe érve, 28 esztendővel most előreforgatom az időt. Illyés Gyula temetését követően az Egyetemi Színpad Sinka-előadása után Molnár Józseffel Budapesten beszállunk a kocsimba és három óra alatt Bécsbe érünk. Nyáron át naponként olvastam a Szabad Népet. Előfizetője voltam 1955-ben. Már a helyszínen ösztönszerűen jegyzeteltem. Dokumentumaimat most közreadom (375-399. lpk.). Nehéz napok fájdalmas korrajza az izgalmas eseményeket rögzítő írásom, aprólékos vallomásom. Tartozéka a mindenképpen kívánatos kiengesztelődésnek. Ennek előfeltétele az igazmondás. Zord időben is. Naplószerű krónika. Valóságos mai történet. És történelem. Vissza