Philippa Gregory: A vörös királyné

2 500

Ft

Feladás dátuma:

több, mint egy hónapja
Szállítással is kérheted

Leírás

Philippa Gregory: A vörös királyné

Az 1400-as évek második felében járunk, angol földön javában zajlik a rózsák háborúja. A trónért két család verseng: a Yorkok és a Lancasterek, vagyis jelképeik alapján a fehér és a vörös rózsa. Margaret Beaufort, a Lancaster-ház örököse nőként nem is álmodhat arról, hogy felkent uralkodó legyen belőle, ám nem is magának akarja megszerezni a trónt, hanem fiának, Henrynek. A Yorkok már készen állnak arra, hogy kihasználják a király betegségéből adódó bizonytalan helyzetet, csakhogy az uralkodó felesége, Anjou Margit keményen ellenáll. S ezzel megkezdődik a rózsák háborújának újabb fejezete, amelyben idővel Margaretnek is jelentős szerep jut. Nem is csoda, hiszen akár egyetlen igaz szerelmét is hajlandó kockára tenni, hogy isteninek hitt küldetését beteljesítse, és Henryt királlyá koronáztassa.

Budapesten személyes átvétellel, előre utalást követően Packeta csomagátvevőhely, Foxpost-, MPL-, GLS csomagautomatába küldéssel.
Utánvétellel GLS Háztól házig szolgáltatásával tudom küldeni.

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 149601621

Kapcsolatfelvétel a Hirdetővel


Magánszemély

Utoljára aktív: 12 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat!

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy!

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn