Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaGyörffy György: Pest-Buda kialakulása - Budapest története a honfoglalástól az Árpád-kor végi székvárossá alakulásig
Akadémiai Kiadó, 1997
242 oldal
Fűzött, keménytáblás-papírkötésben
ISBN: 963-05-7338-5
Fülszöveg
A városfejlődés alapjainak végigtekintése után a szerző szemlélteti Budapest helyének európai jelentőségét, majd a város római, avar és főleg a magyar honfoglalás kori központi szerepét mutatja be. Végigkíséri a magyar nagyfejedelmek központi szálláshelyeit, az óbudai Megyeri-rév, Kurszánvára, Árpád sírja és Castrum Pest anonymusi hagyományának történeti értékét, és érthetővé teszi az antik római romkontinuitás városmagképző szerepét: hogyan alakultak II. Géza és II. Endre korában szász, majd bajor telepesekkel a kézműves és kereskedő városmagok a pesti és az óbudai révek mellett. Bemutatja a tatárjárás csaknem mindent elpusztító hatását, majd a Várhegyen új város létesülését. Végigtekinti a Budát és Pestet körülvevő elővárosokat. falvakat, valamint a szigeteket, legnagyobb súllyal a Margitszigetet. a Margit sírjánál gyógyulást keresők társadalmát. Bevilágít az utolsó Árpádok politikájába, a jogi, egyházi és kulturális életbe, s végül kimutatja, hogy a város az utolsó Árpád-házi király. III. Endre halálát követő trónharcok során vált a trónért küzdő idegen királyok védett székhelyévé.
Tartalom
Előzmények 7
A Középkori Város És Kezdetei Magyarországon 9
A városfejlődésről általában 11
Európai városterületek 24
A magyar város 37
Irodalom 50
Jegyzetek 55
BUDA És PEST Kialakulása 57
Legendák Buda eredetéről 59
Honfoglalás - fejedelmi szállások 63
Castrum Pest 74
Államszervezés a Duna két partján 80
Gellért püspöktől az építő II. Gézáig 90
Óbuda székhellyé válik 98
Pest kiépülése és pusztulása - a tatárjárás 112
Irodalom 122
Jegyzetek 125
A Budai Vár És Polgárváros Kiépülése 133
Újjászervezés - áttelepülés 135
A Vár és Váralja 141
A pesti oldal 155
A budai oldal 162
A szigetek 174
Gazdaság 180
Társadalom 192
Iskolázás, jogélet, irodalom 198
Irodalom 211
Jegyzetek 214
PEST-BUDA Középkori Székvárossá Válása 221
Irodalom 228
Rövidítésjegyzék 230
A képek jegyzéke 241
Budapesten személyesen átvehető, vagy előre utalás után postázom (MPL automatába 2 kg-ig 1425,- ft, postán maradó 2265,- ft, házhoz kézbesítés 2915,- ft)