Kategória:
Feladás dátuma:
dec 28., 10:20Ki ne akarná megismerni annak a népnek az örömét, bánatát, kétségbeesését és hitét, amely az európai kultúra bölcsőjét ringatta?
A több ezer éves történetek arról tanúskodnak, hogy az ember akkor is ugyanúgy örült, bánkódott, lelkesült vagy haragudott, mint ma.
Kaland, küzdelem, bosszúvágy, hűség, szeretet - mind, mind ugyanúgy emelte fel vagy sújtotta le akkor is az embert.
A görög mitológia tanulságai ma is érvényesek, ma is gyönyörködve, együttérezve éljük végig ezeket a meséket.
Tizenhét történetet tartalmaz kötetünk a görög - római mitológiából.
Ezeket a mítoszokat olvashatjuk úgy is, mint meséket. Daidalosz, a legendás művész, aki elsőnek repült, Sziszüphoz, az istenekkel szembeszálló király, Aszklépiosz, minden orvosok őse ismerőseink lesznek, és megtudjuk azt is, milyen gyógyítási, lakodalmi szokásaik voltak a görögöknek, milyen ételeket ettek, és hogyan taníttatták gyermekeiket.