Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaMarie-Louise von Franz: Női mesealakok
Marie-Louise von Franz Carl Gustav Jung lélektani iskolájának prominens képviselője, nemzetközileg ismert és elismert szaktekintély. Münchenben, 1915-ben született, osztrák vezérkari tiszt apa és német anya lányaként. A család 1918-tól Svájcban élt. Von Franz Zürichben végezte iskoláit, és szerzett doktorátust klasszika-filológiából.
Tizennyolc éves volt, amikor megismerte Jungot. Segítségére volt a mesternek latin és görög alkimista szövegek fordításában ami kiváló nyelvtudást feltételez. Nem is csoda, hogy későbbi műveiben ismételten foglalkozik az alkímia mélylélektani hátterével, s egy-egy pszichológiai jellegzetességre az alkímiából vett utalással lobbant fényt.
Húszas éveiben már behatóan foglalkozott mesék lélektani elemzésével. Ez életművének másik nagy fókusza, ideértve a legendák interpretálását is, valamint a mítoszkutatást, hiszen mindezekben a közös emberi őslélek, a kollektív tudattalan nyilatkoztatja ki önmagának egy-egy jellegzetességét, sérülési és gyógyulási lehetőségét, veszélyeit és esélyeit. Hogy is hiányozhatna e sorból álmaink labirintusának s a legnemesebb értelemben vett önmegvalósításnak: az individuációnak, továbbá az idő és a halál elködlő határmezsgyéjének kutatása?
Személyesen Budapesten, a megadott címre házhoz szállítással, csomagautomatába kézbesítve átvehető.
Utánvétellel GLS Háztól - házig küldéssel a Jófogáson keresztül.