Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
jan 4., 09:36Lengyel József: Neve: Bernhard Reisig
(Magvető 1979)
"Kimegyek, és vissza fogok jönni. Azelőtt a mesterlegények mentek vándorútra, most a volt kadettiskolások. Engem a bolsevizmus katonai része nem érdekel, a hadseregbe való beállásra nem is gondolok. És ők fel sem vennének. De meg akarom nézni a saját szememmel ezt a kísérletet, hogy ha egyszer majd harcolni akarok ellene, legalább tudjam, ki és mi ellen harcolok De, mondom, elsősorban kényszerű kenyérkereset, a német krízisnek a személyemre vonatkozó időleges megoldása. Még úgyis soká lesz, míg az egész német népet illetően megoldódik" Ezekkel a szavakkal indul útnak Bernhard Reisig, a volt kadettiskolás, akinek tiszti reményeit szertefoszlatta a versailles-i béke, hát most gépészmérnökként a fiatal Szovjetunióba szerződött egyévi munkára, mert Németország már nem foglalkoztathatta a válság miatt. Ekkor még nem is képzeli, hogy életének sorsdöntő éve kezdődik ezzel az utazással. Pedig, amit lát majd, amit tapasztal Moszkvában és Jerovkában, nem szívderítő látvány Ez a regény eredetileg Föld és Külföld címmel Lengyel József hagyatékából került elő. Sajnos, nem jelölte meg Lengyel József a megírás időpontját és körülményeit. A kézirat tanúsága szerint a harmincas években, Moszkvában vethette papírra, először vázlatosan, később tollal javítgatta. Az újraírásra, a szigorú csiszolásra már nem került sor.
1 db könyv: 500 Ft
Személyes átadás-átvétel
Kérem hívjon fel!
(Tekintse meg a többi hirdetésemet is!)