Cím:
Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaKonrád György: A látogató
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1969
272 oldal, egészvászon kötésben, kiadói védőborítóban, ajándékozható példány.
Méret: 10 x 16,8 x 1,5 cm
Súly: 178 g
"Orvos nincs beteg, bíró nincs vádlott, pap nincsen hívő nélkül, mesterségük tárgyaként a másik emberre hajló szakmák körül egymással összenőtt szerepkettősök alakulnak ki, melyeknek egyikét évtizedeken át ugyanaz a személy, párját viszont mindig másvalaki játssza. Könyvem egy ilyen szereppáros regénye, állandó tagját a szöveg első személyben szóló alanyát tekintsük egy gyámhatóság képviselőjének, aki az emberi kudarcoknak, a társadalmi együttélés üzemzavarainak, a normáinktól eltérő viselkedésmódoknak főképpen azzal a megszabott körével áll szemben mint anyagával, amelyek gyerekeket sújtanak. Ügyei emberi sorsok és kapcsolatok rövidebb-tartósabb csődjei meglehetős bőséggel és bizonyos statisztikai állandósággal újratermelődnek. A szereppár másik tagja tehát folyvást arcot cserél, mégis fájdalmasan ismerős. A regény beszélője egy zsúfolt munkanap lehetséges színhelyein végigmenetelve, rögzítve, amit épp abban a pillanatban, s értelmezve, amit általában csinál, megpróbálja némiképp világosabbá tenni helyzetének megszüntethetetlen konfliktusát: a személyes és a személytelen szolidaritás, morál és gyakorlat ütközéseit, végül is az én és a másik ember kapcsolatának néhány számára fontos elemét. Arcok és tárgyak, emlékek és lehetőségek járulnak közben elé, s nem tér ki a kísértés elől, hogy amennyire csak tud, odafigyeljen rájuk. Konrád György"
Konrád egyik legjobb műve.
Személyes átvételi lehetőség Budapest Belvárosában, előzetes időpont egyeztetéssel.
Vidékre postán a mindenkori postai díjszabásnak megfelelően, vagy MPL, Foxpost csomagautomatán keresztül, előreutalás után.
Köszönöm, ha megtekinted a többi feltöltött termékemet is.
20. század, kisregény, klasszikus, Kossuth-díjas szerző, költői próza, lélektani regény, magyar nyelvű, magyar szerző, regény