Ken Follett: Sasok szárnyán

500

Ft

Feladás dátuma:

több, mint egy hónapja

Tulajdonságok

Állapot:
alig használt

Típus:
Krimi

Borító:
Puhatáblás
Nyelv:
Magyar

Leírás

Személyes átvétel bármelyik négyes, kettes vagy hármas metró megállóban.
Postázom is, utalás után, Csomag házhoz, Postán átvehető, MPL, Foxpost, Packeta stb automatakba is.
Nagyon sok könyvet hirdetek.

Idő: 1979-80 tele, a színhely Teherán, illetve Texas, aztán még Isztambul és Törökország isten háta mögötti vidékei. A téma egy nem mindennapi akció: egy amerikai milliomos, az EDS cég vezetője elhatározza, hogy ha kell, tűzön-vízen át hazahozatja két beosztottját, akiket minden elfogadható indok nélkül börtönbe zártak Iránban. Hiába kéri a hadsereg, az állam, az elnök segítségét, hiszen ők azzal vannak elfoglalva, hogyan küldjék haza több ezer más emberüket a forrongó ázsiai országból, ahol a sah napja leáldozott, s Khomeini készül átvenni a hatalmat.
Az akcióra tucatnyi terv születik, végül mégis egy tizenharmadikat kell megvalósítani, mert a forradalmi helyzet napról napra változik. A mentőcsapat lázas sietséggel röpköd Iránból az Egyesült Államokba, onnan Törökországba és vissza, állandó feszültségben amelyben persze az olvasó is részesül. Follett megannyi kitalált sztori után most azt bizonyítja, hogy a dokumentumregény műfaját is mesteri szinten műveli.

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 149985604

Kapcsolatfelvétel a Hirdetővel


Magánszemély

Utoljára aktív: 4 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat!

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy!

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn