Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

8 500

Ft

Feladás dátuma:

több, mint egy hónapja
Szállítással is kérheted

Leírás

Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

A japán származású angol író, a Napok romjai és a Ne engedj el szerzőjének lenyűgözően komplex lélektani regénye, mely 1986-os megjelenése után elnyerte az egyik legrangosabb brit irodalmi elismerést, a Whitbread-díjat.
1948 ősze. Japán a II. világháború pusztítása után javában építi újjá városait. Az emberek igyekeznek maguk mögött hagyni a vereséget, inkább a jövőre fordítják figyelmüket. Nem így az egykor ünnepelt, majd a háború után visszavonult festő, Ono Maszudzsi, aki kertje és háza gondozásával, illetve két lányával és unokájával tölti az idejét. Kisebbik lánya közelgő eljegyzése okán fájdalmas erővel tolakodnak elő egykori döntéseinek emlékei. Vajon jól tette-e, hogy hűtlen lett a gésák és teaházak lebegő világához? Jó irányt vett ezt követően az élete? Nyugalmára sötét árnyat vetnek a múlt megidézett eseményeivel kapcsolatos gondolatai, és egyre több felkavaró kérdéssel szembesíti önmagát. Ahogy bejárja emlékezete labirintusát, sorra feltárulnak művészi és emberi pályájának döntő epizódjai.

Budapesten belvárosban személyes átvétel lehetséges. Előre utalás esetén választható a Packeta átvevőhely vagy a Foxpost csomagautomata. Utánvétes rendelés esetén a Jófogás Háztól-házig szolgáltatásával GLS futár szállítja a csomagot.

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 149810571

Kapcsolatfelvétel a Hirdetővel


Magánszemély

Utoljára aktív: 2 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat!

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy!

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn