Kabos Gyula könyv című könyv

600

Ft

Feladás dátuma:

több, mint egy hónapja
Szállítással is kérheted

Tulajdonságok

Állapot:
alig használt

Típus:
Életrajzok

Borító:
Keménytáblás
Nyelv:
Magyar

Leírás

Eladásra kínálom Kabos Gyula születésének századik évfordulójára, a Magyar Filmintézet által kiadott keménykötésú, 519 oldalas kötetet.

"1909-ben, Szabadkán egy diáklány így ír naplójába: Az osztályunk ablakai és a Nemzeti Szállónak az a szobája, amelyikben Kabos Gyula lakik, pont szemben van egymással. Alig várjuk, hogy a múvész úr az ablakban megjelenjen. Szünetben az egész osztály az ablakoknál tolong, s még órákon is odalesünk. Meglepó adalék, hogy a fiatal Kabos Gyula ennyire megdobogtatta a leányszíveket. Késóbb, amikor a pesti színpadokon megformált alakítások és a 45 filmszerep révénegy ország kedvencévé vált, már inkább alakjainak félszegsége, ügyefogyottsága, gyámoltalansága miatt szerették az emberek. Szeretik ma is. Neve fogalom, bemondásai szállóigék. A jellegzetes kisember-figura pedig, amit létrehozott, mindenképpen a század nagy komikus egyéniségei közé rangsorolja ót, Chaplin, Jacques Tati, Woody Allen társaságába. Ám sokszor megfeledkezünk arról, hogy nemcsak a mulattatásában teremtett értéket. Hogy nagy drámai múvész is volt, akinek alakításai elótt Kosztolányi Dezsó, Schöpflin Aladár, Kárpáti Aurél kritikái tisztelegtek. Aki, ha nem válik foglyává annak a szerepkörnek, amelyben oly zseniálisan mozgott, nagy drámai színésszé érlelódhetett volna. A Magyar Filmintézet Kabos Gyula születésének 100. évfordulója alkalmából megjelentetett kötete a köztudatban éló egyoldalú Kabos-képet kívánja kiegészíteni és teljessé tenni gazdag tanulmányokkal, korabeli dokumentumokkal, valamint Magyarországon elóször napvilágot látó, eredeti Kabos-írásokkal." moly.hu

Jelenleg home officeban otthon dolgozok, ezért személyes átvételre kizárólag Budapesten, a 11. kerület, Rahó utcában, a 4-es metró Kelenföld megállójánál, az Őrmezői felszíni kijáratnál vagy a kettő kötött pl a Sasadinál, illetve Gazdagréten az Eleven Centernél van lehetőség. Ha igényli beállítom a rendelési lehetőséget, csak jelezze egy üzenetben.

Nem budapesti szállítási cím esetében szívesen küldöm a postánál olcsóbb futárszolgálattal.

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 149166981

Kapcsolatfelvétel a Hirdetővel


Magánszemély

Utoljára aktív: 4 napja

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat!

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy!

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn