Illés Endre: Zsuzsa

Illés Endre: Zsuzsa

Részlet a könyvből:

Zsuzsa ezen a délelőttön is alaposan nekiszalajtotta a kocsit. Már jó félórája rohantunk, könnyű, nyáreleji kirándulás volt, valamerre Visegrád felé járhattunk.
- Mi a vadrózsa franciául? - kérdezte hirtelen.
- Églantine.
- Gyönyörű. Akkor megállunk. Tudtam, hogy ilyen szép neve van. Csikorogva fékezett, a boldogan iramodó Mercedes majdnem bukfencet vetett meglepetésében.
Az út mellett vadrózsabokor állt. Néhány lépésnyire tőle egy egészen szegénysorsú, gödrös dűlőút ágazott el a névtelen dombhátra.
- Most szépen felmegyünk a hegyre. Lepihenünk. Ez a nagylelkűség azt jelentette, hogy Zsuzsa már fáradt, únja a vezetést, a fűbe akar heveredni, cigarettára gyújtani. Átadja magát a napsütésnek és esetleg azt mondja: Okosabb lett volna, ha a Hullámba megyünk.
Nem értek autókhoz, de Zuzsa se értett sokkal többet a titkaikból; úgy bánt a kocsijával, mint egy okos, ragaszkodó szemű, hűvös orrát magasra emelő farkaskutyával. Néha megsimogatta, becézte, tenyere ilyenkor csupa szeretet és szakszerűtlenség volt. És ez a remek kocsi úgy is viselkedett, akár egy hűséges, derék állat. Körülbelül minden nagyobb bajtól megvédte úrnőjét...