Híres magyar orvosok Galenus Kiadó újszerű

2 990

Ft

Feladás dátuma:

több, mint egy hónapja
Szállítással is kérheted

Tulajdonságok

Állapot:
újszerű

Típus:
Életrajzok

Borító:
Keménytáblás
Nyelv:
Magyar

Leírás

A Galenus Kiadó a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére megjelentetett Híres magyar orvosok sorozatában emléket állít a hazai orvoslás kiemelkedő személyiségeinek. A 2000-ben kiadott első kötet akkora érdeklődést váltott ki a szakma és a nagyközönség körében, hogy hamarosan kiadásra került a folytatást jelentő második, harmadik, most pedig a negyedik kötet.
Az első kötet gondos válogatás aszerint, hogy az orvostudomány minden szakterületét képviselje egy-egy világhírű orvosegyéniség vagy akadémikus, akinek működésén keresztül bemutathatók a magyar medicina fejlődésének mozzanatai.
A 2001-ben megjelent második kötet olyan 18. századi egyéniségeket tár az olvasó elé, akik a korabeli egyetemes orvostudomány kiemelkedő alakjai voltak. Ezt követően a hazai orvosi iskolák (például a sebészet, a nőgyógyászat, a szemészet) kiválóságairól tájékoztat a könyv.
A 2002-ben kiadott harmadik kötetben az elmúlt 65-70 esztendő magyar nagyságait ismertetik a pályatársak vagy a tanítványok.
A 2003. évben kiadásra szánt negyedik kötet méltó folytatása az előzőeknek, színvonala azonos a már megjelentekével, melyekben az írások az egyén jelentőségét, személyes befolyását, alkotó munkásságát hangsúlyozzák.
Jó állapotú könyv,akár ajándékozható is !
Magánszemélyként hirdetek. Átvehető a Szemere telepi vasútállomásnál, esetenként-külön -egyeztetve a 3-as Metro vonalán(hétfőn és/vagy csütörtökön általunk megadott időpontokban,17-19.00 közt) csak a Pöttyös utcai metrónál(Euro-Park/Shopmark) vagy KÖKI parkoló. A hirdetés alján van a térkép, előzetes telefon mb. alapján tudunk pontosítani időpontot és helyszínt. Letiltott telefont nem veszek fel,SMS-re nem reagálok. Posta, csomag automata, futár,(1190ft-tól) vevő kockázatára, előre utalással, garancia nélkül. Új termékeknél 72 H cseregarancia. Árucsere nem érdekel. Hogy megvan-e ne kérdezd, ha elkelt leveszem! Most bolti ár alatt akár házhoz szállítva!!
A bolti kép-ha megjelenik- csak árinfó!

Hirdetés Bejelentése
Hirdetés azonosító: 149624973

Kapcsolatfelvétel a Hirdetővel


Magánszemély

Utoljára aktív: 3 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat!

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy!

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn