Kategória:
Feladás dátuma:
nov 28., 21:11Hazugságok barikádjain
Szalay Tamás Lajos
Dela Könyvkiadó Kft., 2006
Az RTL Klub Házon kívül című háttérmagazinjában egy fiatal egyetemista lány, aki jelen volt a pesti zavargások újkori barikádjain, indoklásként úgy fogalmazott:
Én a Blahán lakom, hazamenni nem tudtam, úgyhogy megnéztem, hogy a barátaim jól vannak-e, és kíváncsiságból még a Ferenciek terére is elmentem, és egyetértettem azokkal, akik kimentek az utcára () Anyukám folyamatosan hívott, én mondtam neki, hogy van még két gyereke, de igen, én meg tudnék halni. Ha biztos lennék benne, hogy ennek lenne következménye, hogy változás lenne, akkor én igen. () Hát, hogy az országnak jobb sorsa legyen. () Hát a hazámért meghalok. Tehát hogyha jobb a hazámnak, jobban megy a gazdaság, az emberek boldogabbak.
Vajon ez a huszonéves lány tisztában van mondatai súlyával? Emlékszik-e még egyáltalán, hogy mi váltotta ki a zavargásokat? Meg tudja-e pontosan fogalmazni, hogy mi az a változás, amiért kész lenne eldobni akár saját életét?
Ez a könyv nem akar ítéletet mondani sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán Viktor felett. Csupán végigköveti a balatonöszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő eseményeket, elemzi a nyilatkozatokat, keresi az ellentmondásokat. Talán így jobban érthető válik, hogy 2006 őszén miért is emelkedtek barikádok a pesti utcákon. Tizenhat évvel egy békés rendszerváltás után.
Jó Állapotú Könyv, Akár Ajándékozható Is
MÁS Köteteket Is Hirdetek Ugyanitt De Külön Külön
Magánszemélyként hirdetek. Átvehető a Szemere telepi vasútállomásnál, A hirdetés alján van a térkép, előzetes telefon mb. alapján tudunk pontosítani időpontot és helyszínt. Letiltott telefont nem veszek fel, SMS-re nem reagálok. Posta, csomag automata, futár,(1390ft-tól) vevő kockázatára, előre utalással, garancia nélkül. Új termékeknél 72 H cseregarancia. Árucsere nem érdekel. Hogy megvan-e ne kérdezd, ha elkelt leveszem! A bolti kép-ha megjelenik- csak ár infó!
Kérlek, nézz szét a hirdetéseim között, válogass kedvedre
- asztali gépen jobb oldalon kapcsolatfelvétel alatt "további hirdetései"-re kattintva
- mobilon alul, a térkép alatt "az eladó összes hirdetése" megnyitásával.