Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaJohanna Walter: Ha hozzám érsz - A stresszoldás titkai
Lektor: Székely Krisztina
Cephalion Művészeti és Könyvkiadó Kft., 2008
227 oldal
Ragasztott papírkötés
ISBN: 978-963-9688-18-6
Fülszöveg
Kedves Olvasó!
...
Ebben az írásban azonban ez a kapcsolódás egészen más, egészen új, mert ahogy halad előre önismeretében, ahogy megkapta azt a csodálatos lehetőséget, hogy el tudta engedni magával hurcolt minden sérelmét és sok-sok negatív érzését, úgy vált képessé arra, hogy ezt másoknak is megmutassa, megtanítsa.
A siker persze neki sem hullt az ölébe! Akiket szeretett, akikről azt gondolta, hogy az életét is rájuk bízhatja, értetlenül nézték lelkesedését, mi több, eszementnek tartották, elmaradoztak mellőle. De Ő kitartott! Szilárd hittel haladt előre, és járta sorra a tanfolyamokat, tanult és megint tanult. És közben sok-sok embernek segített, hogy ők is letegyék életük felesleges malomköveit, hogy szárnyalhassanak, hogy boldogabb életet élhessenek...
Mi is az a forradalmian új módszer, amely egyesíti a keleti és a nyugati gyógyítási technika elemeit, amely segít, hogy lelki sebeink néhány óra alatt megszűnjenek fájni, hogy a stressz ne blokkolja kreativitásunkat, hogy szabadon és egyszerre használhassuk mindkét agyféltekénket. Leírja az alkalmazott kineziológiai módszereket és azt, hogy ezek hogyan segítenek abban, hogy ismét egészségesekké váljunk.
Mert mi is az egészség? Testi, szellemi és lelki harmónia, amelyhez a könyv olvasásakor mi is eljuthatunk.
Tartalom
...
5. A jobb és bal agyfélteke összehangolása 28
6. Íráskorrekció 29
7. Genetikai kódjaink 31
...
13. Mi a Touch Por Health? (Érintés az egészségért) 40
14. Mi a Stress Release? (Stressz lebontása, elengedése) 40
15. Diszlexiás tábor gyerekeknek 43
...
17. Víztől való félelem, fóbia 50
18. Félelmeink, kényszeres viselkedéseink 52
19. A Kritika sohasem rólam szól. Arról szól, aki mondja 52
...
27. Soha ne mond, hogy soha." 65
28. Mit csinál egy haladó, nemzetközi, szakképzett tréner, facilitátor, wellness konzultáns, metafizikai pszichoterapeuta? 65
...
31. Jövőprogresszió 72
...
34. Első reikis élményeim 77
35. 1999. PR Tréning - Palfau - Rafting (vadevezés) túra 78
36. Megkeseredett életek 94
37. Az oldást kérni kell 95
38. Kire vagy allergiás? 96
39. Fölvállalni magunkat 99
...
45. Ha megsértődöm, bezáródik a Korona csakrám 109
46. Megfelelés az anyósnak 110
47. Első One Brain tanfolyamom, amikor én tanítottam 111
48. Mégis emlékezünk a magzatkorunkra is? 114
...
51. Amikor megijedünk valamitől, és azt látni sem bírjuk 116
52. Tekintetirányok 118
53. Sátánista kisgyerek" 120
54. Pont azt csináljuk, amit nem akarunk! 122
55. Tisztaságmánia 125
56. Az esszenciák segítsége 125
57. Polarizált egyensúly 126
58. Hogyan akadályoznak minket a múltban történt események a jelenben? 127
...
63. Diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia: olvasás, írás és számolási nehézség 132
...
69. Gyereket szeretnénk! 141
70. Elfogadom magamat ilyen gyönyörű szép nőnek, mint amilyen vagyok" 142
...
72. Szerelmek, kapcsolatok, házasságok 145
73. Az én párkapcsolatom 145
74. Egy látónál jártam 163
75. Előző életeim 164
...
80. Kislányt vártak, fiú lettem! 186
81. Fiút vártak, lány lettem! 187
...
83. Hétéves ciklusok 189
84. Szerepzavarok 191
85. Vágy az elfogadásra, az elismerésre 192
86. Megvalósítás 192
...
88. Nyerő-nyerő pozíció 196
89. Ápolt és ápoló közötti viszony 201
...
91. Stresszfokozatok 203
Bp. személyesen átvehető: Puskás Stadion metro, Zugló MÁV megálló (Hungária krt. - Thököly út), Hősök tere Műcsarnok előtt, Baross tér, Blaha, Fogarasi út Tesco, Bosnyák tér, vagy az 1-es villamos vonalán Kacsóh Pongrác úti megálló és a Népliget megálló között, vagy előre utalás után postázom (MPL automatába, postán maradó 1490,- ft,) valószínűleg 2024 év végéig érvényes ez a postai díjszabás.