Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaFáraó A XX Században Kereszty András
Fáraó a XX. században Anvar Szadat egyiptomi elnők élete
Kereszty András
Magvető Kiadó,
Szadat nem hitt a merényletben. életem egyetlen perccel sem lesz rövidebb, mint ahogy Allah kimérte. Az egyiptomi nép nem ölt királyt, nem öli meg vezetőjét. A sok-sok szadati állandó fordulat közül ez a kettő is szüntelenül visszatért beszédeiben, nyilatkozataiban. És gondolkodásában. Igen, Szadat hitt önmagának. Volt alkalmam figyelni, hogyan bontakozik ki, ölt testet beszédről beszédre egy-egy gondolata. Hogyan nyeri el a kinyilatkoztatás végső, jelszószerűen kerek formáját. Hogyan győzte meg szinte önmagát az elnök s akkora már fellebbezhetetlenül heteken át tartó, szinte már önszuggesztiószerű ismételgetéssel saját igazáról
Megpróbálom összerakni a merénylet kockáit. Megáll a teherautó. Három katona a dísztribün felé fordítja fegyverét, a negyedik leszáll, gránáttal a kezében, és a páholyhoz fut. Az elnök úgy gondolta, a katonák köszönteni jönnek őt mondta Mubárak.
Az elnök felállt, hogy visszatisztelegjen a merénylőknek.
Jó Állapotú Könyv, Akár Ajándékozható Is
MÁS Köteteket Is Hirdetek Ugyanitt De Külön Külön
Magánszemélyként hirdetek. Átvehető a Szemere telepi vasútállomásnál, A hirdetés alján van a térkép, előzetes telefon mb. alapján tudunk pontosítani időpontot és helyszínt. Letiltott telefont nem veszek fel, SMS-re nem reagálok. Posta, csomag automata, futár,(1390ft-tól) vevő kockázatára, előre utalással, garancia nélkül. Új termékeknél 72 H cseregarancia. Árucsere nem érdekel. Hogy megvan-e ne kérdezd, ha elkelt leveszem! A bolti kép-ha megjelenik- csak ár infó!
Kérlek, nézz szét a hirdetéseim között, válogass kedvedre
- asztali gépen jobb oldalon kapcsolatfelvétel alatt "további hirdetései"-re kattintva
- mobilon alul, a térkép alatt "az eladó összes hirdetése" megnyitásával.