Kategória:
Feladás dátuma:
nov 29., 18:23Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T., 1923
Aranyozott kiadói egész vászonkötés
340 oldal
Személyes átvétel a XVII. vagy a XIII. kerületben, esetenként más, egyénileg megbeszélt helyszínen, elsősorban a 2. metró vonalán, vagy előre utalás után postázom.
Előszó
Carlyle Tamás.
Carlyle Tamás - ennek a híres könyvnek a híres írója - Ecclefechan skót falucskában született 1795 december 4.-én. Az apja afajta kisember volt; földbérlő s amellett a kőfaragáshoz is értett. Szigorú erkölcsös embernek ismerték, gyakran idézett a szentírásból, a hívságos tréfákat nem szerette. Ilyen volt a felesége is. Komoly, bibliás, állandóan tudatában annak, hogy az itteni dolgokról egyszer majd számot kell adni - fent. Az ő lelkük korán beleszűrődött a kis Tamás lelkébe.
A szülők azt szerették volna, ha kiemelkednék az ő sorukból, talán pap is lehetne belőle. Miért ne ? Hiszen a falusi tanító nem tudott a dicséretével betelni, az esze - mondotta - olyan éles mint a beretva, állandóan a könyveibe temetkezik, szeret félrevonulva gondolkodni és nem igen vegyül el a pajkos kölykök lármás játékába ; pedig alig látszik ki még a földből az istenadta! Hát csak tanuljon tovább, s ha a jó Isten is úgy akarja ...