Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaEredetileg fotográfus, , a mesterséget Halmi Béla segédjeként, majd alkalmazottjaként tanulta az 1930-as évek végétől. 1954-ben megnyitotta saját műtermét Budapesten, a Király utcában. A műtermi fotografálás mellett az Étterem és Büfé Vállalat számára készített fényképeket budapesti éttermekről. 1956-ban fényképeket készített a forradalom eseményeiről, amelyek külföldi lapokban jelentek meg. 1957. március 19-én disszidált. Rövid bécsi és németországi tartózkodás után 1959-ben New Yorkba költözött, ahol laboránsként és önálló fényképészként dolgozott, elsősorban gyerekportrékat készített. 1960-tól Los Angelesben élt, Szipál Mártonnal közös műtermet nyitott. Amerikai tartózkodása alatt kezdett rézkarckészítéssel foglalkozni. 2002-ben hazaköltözött Magyarországra. A képek Budapest XII. ker. Polgármesteri Hivatal, MOM bevásárlóközpont közelében átvehetők.