Kategória:
Feladás dátuma:
ma, 12:41Tulajdonostól ajándékba adható állapotban.
Személyesen 14./16.ker.-ben vagy Foxpost.
A világ boratlasza 1971-ben megjelent első kiadása történelmet írt a könyvkiadásban. Tizennégy nyelven adták ki, és mostanra már több mint négymillió példányt adtak el belőle. A világ legtekintélyesebb borszakíró párosa, Hugh Johnson és Jancis Robinson tehetségüket egyesítve ismét összefogtak, hogy elkészítsék e mestermű hatodik kiadását. A világ boratlasza a kartográfiai ábrázolás terén is közismerten remekel: a hatodik kiadás immár 200 térképpel büszkélkedhet. Minden egyes térkép átdolgozott és frissített formában került a kötetbe, amely további 20 térképpel gazdagodott. Ezek többek között a Napa-völgy egyes részeit, illetve a dinamikusan fejlődő régiókat (pl. a spanyolországi Torót, a Peloponnészoszt, a dél-afrikai Constantiát, valamint az ausztrál Limestone Coast borvidéket) ábrázolják. Új-Zéland esetében Central Otago és Martinborough is külön térképen szerepel. A kötet a kritikusok szerint alapmű, és egyben az egyik leginkább mértékadó és felhasználóbarát borkönyv, így nem hiányozhat egyetlen borbarát könyvtárából sem.