A tudattalan ösvényein (Életünk rejtett mozgatói)

4 800

Ft

Feladás dátuma:

okt 20., 10:45
Szállítással is kérheted

Leírás

A tudattalan ösvényein (Életünk rejtett mozgatói)

Bagdy Emőke Daubner Béla Popper Péter Stenger Györgyi

Az ember hosszú évezredek óta próbál valami használható magyarázatot találni arra, hogy saját cselekedeteinek egy jelentős részét miért nem képes tudatosan irányítani sőt, még megérteni sem. Már az ókorban felfigyeltek arra, hogy mindannyiunk életében jelen van egy olyan hatástömeg, amely független az akaratunktól, a tudatunktól, mégis beteljesedik. Ezt elnevezték anankének, vagyis szükségszerűségnek, kikerülhetetlen végzetnek.
A pszichológia nyelvén először C. G. Carus, majd Sigmund Freud fogalmazta meg, hogy a léleknek van egy sötét, titkos tartománya is, a tudattalan, amely lényegesen nagyobb hatást gyakorol személyiségünkre és sorsunkra, mint gondolnánk.
Nem csoda hát, hogy kíváncsiak vagyunk a jéghegy nem látható részére, a kulcsra életünk nagy kérdéseihez. Az önismeret valódi útja, ha megtanulunk kommunikálni tudattalanunkkal, a maga sajátos nyelvén.
A Mesterkurzus-sorozat egyik legizgalmasabb kötetében négy kiváló szakember vezetésével fedezhetjük fel lelkünk árnyékos ösvényeit.

Személyesen Budapesten, a megadott címre házhoz szállítással, csomagautomatába kézbesítve átvehető.
Utánvétellel GLS Háztól - házig küldéssel a Jófogáson keresztül.

Hirdetés azonosító: 150972404

Kapcsolatfelvétel a Hirdetővel


Magánszemély

Utoljára aktív: 12 órája

Megosztás

Jófogás mobil applikáció

Töltsd le Jófogás alkalmazásunkat!
Töltsd le alkalmazásunkat!

Keress és válogass közel másfélmillió hirdetés közül bárhol is vagy!

Töltsd le alkalmazásunkat iOS-re
Töltsd le alkalmazásunkat Androidra
Töltsd le alkalmazásunkat Huawei-re

A Jófogást megtalálod a közösségi oldalakon is!

Jofogas FacebookJofogas InstagramJofogas YoutubeJofogas LinkedIn