Kategória:
Feladás dátuma:
dec 15., 16:32Gabriel Liiceanu
Orpheusz, Budapest, 2013
új könyv
A csábító alakját a nyugati irodalmi hagyományban legendás lényként a XVII. századtól, a spanyol irodalomból kiindulva elsősorban Don Juan képében volt szokás megformálni, reális létezőként pedig G. G. Casanova, a XVII. századi olasz író és kalandor számított ideáltípusnak. A magyar szakirodalomban idáig a legteljesebb Don Juan panorámát Vajda György Mihály rajzolta meg magisztrális monográfiájában (1993).
Gabriel Liiceanu román filozófus, író ezúttal ugyancsak a nyugati irodalom csábítóit veszi számba. Művét a csábítás fogalmának tisztázásával kezdi: ez nem más, mint valamiféle előkészített terepen végbevitt félrevonás, lesben álló kívánságok teljesítése. Liiceanu a csábítást az európai irodalom- és eszmetörténetben mint két principium, a szellem és a hús közötti állandó harcot mutatja be. A szellemnek a hús fölött aratott győzelmének tartja Platón filozófiáját éppúgy, mint általában a kereszténységet. A két principium közti egyensúlyra példának Rómeó és Júlia, majd két filozófus, Martin Heidegger és Hannah Arendt viszonyát hozza. A húsnak a szellem fölött uralkodó természetére nála a példa egyrészt Boccaccio Dekameronja, másrészt a spanyoloktól érkező Don Juan, akinek tökélyre vitt megvalósulása Moliére Don Juanja és Mozart Don Giovannija, utóbbi különösen Sren Kierkegaard értelmezésében.
A román filozófus olvasóját a még alig értelmezett, a látható terepen végbevitt félrevonástól vezeti a nőnek férfi általi, látni- és éreznivaló elcsábításán át az ideológiai rabul ejtésekig. A szellem általi csábításnak platóni és keresztény változatát egyaránt tárgyalja. Ezen esetekben is rámutat azonban arra, hogy a húst elutasító tiszta szellem csábítása is hús-vér mester és tanítványa között megy végbe. Liiceanu könyvének utolsó lapjai a kultúra általi csábításról szólnak. Azt tárgyalja itt, hogy végső soron hogyan kell előbb-utóbb állást foglalnunk, elhelyezni magunk valamely oldalon, amely irányba valaki bennünket félrevon.
Gabriel Liiceanu (1942) román filozófus, író, közéleti személyiség, Constantin Nioca tanítványa, a román Humanitas kiadó igazgatója. Platón, Arisztotelész, Heidegger, Schelling román fordítója. Munkássága meghatározta a 20. század második felének román filozófiai gondolkodását. Írásai többek között angolul, franciául, svédül is olvashatók.