Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaA szerző által dedikálva.
Megkímélt, jó állapotban lévő kötet
Kiadás: 1971, Magvető könyvkiadó
vászon kötés papír védőborítóval,
A Hová tűntek a katonák? helyszíne a Közel-Kelet, az angol uralom alatt álló Palesztina, a második világháború befejezése után. Hősei a Brit Nyolcadik Hadsereg lengyel katonái; az úgynevezett Anders- hadsereg kis csoportja. A történet színhelye egy arab és zsidó települések közé ékelt, elhanyagolt elfekvő kórház, ahol a lengyel hadsereg tüdővészes tisztjeit ápolják. Felépülésükre aligha lehet számítani. A forró és levegőtlen kórtermeket az ellentmondásos és hányatott múlt szellemei szállják meg: hadjáratok emlékei, lengyel, afrikai és olasz hadszínterek, pártharcok, szervezetek és széthúzó indulatok. Az olasz, német és orosz zsidók által irányított, angolok pénzelte kórházban egy arab fiú ápolja a lengyel betegeket. Az ápolófiú keserű és számára végtelen zavaros világot lát maga körül, amikor körbejárja a kórtermeket, s hiába igyekszik, semmit nem ért meg, semmit, egyelőre semmit, egyelőre semmit, semmit, semmit..."
de ide, a Jófogásra is lehet írni
Kérem, nézzen szét további árucikkeim között, hátha talál érdeklődésének megfelelő terméket. Több termék együttes megrendelésével postaköltség spórolható.
Személyes átvétel Ózdon lehetséges, vagy előre utalást követően postázom, a mindenkori postai díjszabás alapján. Ez esetben a postaköltség a vevőt terheli. A legolcsóbb postaköltség jelenleg 725 forint.