Kategória:
Feladás dátuma:
több, mint egy hónapjaA két kötet együtt háromszáz forint.
Tökéletes állapotban lévő, szép, tiszta példány. A címlapon apró tulajdonosi beírás van.
Kiadás: 1962, Szépirodalmi Kiadó - Olcsó Könyvtár
puhafedeles, 460 oldal
A legnehezebb munkával máról holnapra tengődő embereknek törődött élete, ritka örömei, homályban tapogatózó vágyai és hirtelen nyers indulatai fel-fellobbanó fáklyaként világítják meg azt a zugot, amelybe évszázadok nyomása kényszerítette a Csizmadia-sor szegényeit. A húszas évek paraszti világának fojtott levegőjében drámai erővel bontakozik ki egy fiatal református pap vívódása, midőn családi, egyéni érdeke, a hivatás és emberszeretet, a gyermekkori emlékek és a hova tartozása tudatának malomkövei közt őrlődve és zúzódva választania kell saját lelkiismerete szerint. Választania kell a szerelem, az egyéni boldogság, a jólét és a hivatásszeretet, valamint azoknak az embereknek, a Csizmadia-sor szegényeinek megbecsülése között, ahonnan ő maga is származik. Az író nagy megjelenítő erővel, életszerű gazdagsággal rajzolja meg nemcsak alakjait, nemcsak a részletekbe menően is pontos környezeteket, hanem ezt a vívódást is, amely végül is a becsület és az emberszeretet győzelmével zárul.
de ide, a Jófogásra is lehet írni
Kérem, nézzen szét további árucikkeim között, hátha talál érdeklődésének megfelelő terméket. Több termék együttes megrendelésével postaköltség spórolható.
Személyes átvétel Ózdon lehetséges, vagy előre utalást követően postázom, a mindenkori postai díjszabás alapján. Ez esetben a postaköltség a vevőt terheli. A legolcsóbb postaköltség jelenleg 725 forint.